10 éves a NER

10 éves a NER

2010-es kétharmados győzelme után Orbán Viktor meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A NER most tíz éves, a Fidesz ez idő alatt teljesen átalakította a demokratikus intézményrendszert. A rendszer azóta megszilárdult, a Fidesz pedig 2018-ban a harmadikos kétharmados győzelmét aratta. Cikksorozatunkban a NER 10 évét tekintjük át, kövessen minket!


Lakner Zoltán: Most először látjuk Orbánt valódi válságkezelő üzemmódban
 

Lakner Zoltán: Most először látjuk Orbánt valódi válságkezelő üzemmódban

A válságkezelés mára Orbán Viktor egyszemélyes akciófilmje lett, ahol nincs már a színen se a parlament, se az ellenzék. Viszont ez olyan helyzet, amilyennel a NER-nek még sosem kellett megküzdenie – állítja a HVG360-nak adott interjúban Lakner Zoltán. A politológussal elemeztük a kormánynak az önkormányzatokat célzó oldalvágásait, 2008 és 2020 válságait, illetve az akkori és a mostani Orbán Viktor válaszait, a Fidesz szavazóinak lehetséges reakcióit, és a hatalmi kommunikációt, ami a jól bevált recept szerint működik, csak éppen egy vírussal szemben még nem tesztelték.

Windisch Judit Windisch Judit

Már a fideszesek többsége is úgy gondolja, Orbán nem leváltható
 

Már a fideszesek többsége is úgy gondolja, Orbán nem leváltható

Tizedik évére annyira bebetonozódott a Nemzeti Együttműködés Rendszere, hogy mára többen vannak azok, akik szerint az Orbán-kormány demokratikus választásokon már nem leváltható, ráadásul a Fidesz-szavazók körében is ez a többségi álláspont – olvasható a Policy Solutions friss kutatásában. Ebből kiderül az is: a többség szerint a Fidesz-kormány a gazdagoknak kedvez, és a kormánypárti szavazók zöme is úgy véli, az juthat előre, aki fideszes. Ezek után nem meglepő a tanulmánynak az a megállapítása sem, hogy többen vannak, akik szerint az ország összességében rosszabb állapotban van, mint tíz évvel ezelőtt.

Tóth Richárd Tóth Richárd

Akik a jelent átírták: 25 kép a 10 éves NER születésnapi albumából
 

Akik a jelent átírták: 25 kép a 10 éves NER születésnapi albumából

Tíz éve ezen a napon, április 25-én győzött a fülkeforradalom: Orbán Viktor és pártja kétharmaddal tarolt. A rendszerváltás óta nem tapasztalt területfoglalás kezdődött, kiépült és megszilárdult a Nemzeti Együttműködés Rendszere, létrejött egy új elit, közben egykori szövetségesek pillanatok alatt váltak kegyvesztetté, majd tűntek el. És Orbán hosszú távra tervez, reményei szerint még legalább ennyi van ebben a buliban. A NER-ről szóló cikksorozatunk első része e fölöttébb mozgalmas évtized ikonikus mozzanatait idézi fel - a teljesség igénye nélkül.

Gyükeri Mercédesz, Windisch Judit Gyükeri Mercédesz, Windisch Judit

Krekó Péter:
 

Krekó Péter: "Felismerték, 2022-re a kormányt komolyan fenyegeti a hatalom elvesztése"

Nem volt még olyan szintű átalakítás a rendszerváltás utáni Magyarországon, ami ennyire megnehezítette volna egy következő kormány dolgát – mondta Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója a hvg360-nak adott interjúban. Bár a NER kialakítása visszatekintve logikusnak tűnik, Krekó szerint Orbánnak sem volt kész forgatókönyve. Az viszont biztos, aki 20 évre tervez, annak el kell foglalnia az ügyészséget, gyengíteni a bíróságot, a médiát és domesztikálni az ellenzéket. Azt mondja, a válságkezelést a Fidesz népszerűsége is megérzi majd, a kórházi ágyak kiürítése kockázatos lépés. Cikksorozatunk következő része.

Windisch Judit Windisch Judit

A NER gazdaságpolitikája: a dúlás és a beletörődés évtizede
 

A NER gazdaságpolitikája: a dúlás és a beletörődés évtizede

Az erőltetett iparosítás, az ilyen ágazatokban működő multik támogatása mellett az Orbán-kormány nem erősítette a helyi gazdaságot, ez pedig markánsabbá tette a társadalom kettészakadását – nyilatkozta a hvg360-nak Deák Dániel, akivel a NER tíz évét értékelő sorozatunkban a gazdaságpolitikát elemeztük. Az egyetemi tanár szerint a kormányfő egyetlen célja a hatalom koncentrációja, ezért nemcsak a politikai berendezkedés, de a gazdaság működése is sok tekintetben hasonlóvá válik a Kádár-rendszeréhez.


A NER kis gömböce így falta fel a kultúrát tíz év alatt
 

A NER kis gömböce így falta fel a kultúrát tíz év alatt

Ha nem is egészében lakott jól, de nagy adagokat sikerült bekebeleznie a magyar kulturális szférából. A Nemzeti Együttműködés Rendszere fennállásának tizedik évfordulóján számvetést készítettünk arról, hogy a színház, filmművészet, képzőművészet, irodalom területén milyen szimbolikus területfoglalásokat hajtott végre a Fidesz-kormány, és hol próbálkozott sikertelenül.

Balla István - Csatlós Hanna - Czeglédi Fanni Balla István - Csatlós Hanna - Czeglédi Fanni


A koronavírus célponttá tette Orbánt, és ő élvezi
 

A koronavírus célponttá tette Orbánt, és ő élvezi

A világ autokratái arra használják a járvány okozta veszélyhelyzetet, hogy a lehető legnagyobb hatalomra tegyenek szert. Sokan látják ennek a veszélyét, miközben arra is felhívják a figyelmet, hogy a demokráciák hatékonyabban tudnak harcolni a válság ellen. De amíg mindenki a védekezéssel van elfoglalva, az autokraták tudnak a zavarosban halászni.

Tóth Richárd Tóth Richárd

A NER és a sport 10 éve: amit pénzen meg lehetett venni, azt megvették
 

A NER és a sport 10 éve: amit pénzen meg lehetett venni, azt megvették

Kevés dolgot szeretnek az ország mostani vezetői annyira, mint a sportot. Épp ezért a NER eddigi 10 évének összegzésekor úgy érdemes nézni ezt a területet: mi történik akkor, ha valamiben minden áron szeretnének eredményt elérni? Stadionok, sportcsarnokok építésében és világversenyek rendezésében nagyot lépett előre az ország 2010 óta –épp csak a sporteredmények nem akarnak jönni.



13 ikonikus pillanat az elmúlt 10 évből, amely megmutatja, hogyan működik a NER
 

13 ikonikus pillanat az elmúlt 10 évből, amely megmutatja, hogyan működik a NER

Emlékeznek még, amikor Orbán Viktor bejelentette az új gazdasági rendszer kiépítését? Sorban álltak, amikor nyilatkozni kellett a magánnyugdíjpénztárban maradásról? Megvették az utolsó Népszabadságot? Próbálták kitalálni, miért nincs hang a miniszterelnök videóján? Egy hatalmi rendszer kiépítésének tíz évéről teljes könyveket lehet teleírni, mi most néhány emlékezetes pillanatra emlékszünk vissza 2010 és 2020 közöttről.


Megtaláltuk a politikai mesterművet a NER rendszerében
 

Megtaláltuk a politikai mesterművet a NER rendszerében

A NER elmúlt 10 éve elérte, hogy a legelesettebbek is beletörődjenek abba: a rendszer ilyen marad. Politikai képviselet hiányában és a kisebb településeken gyakorlatilag láthatatlan ellenzék miatt mást nem is igen tehetnek. A kulcs a hatalom identitáspolitikája, amely elhiteti az alul lévőkkel, hogy ők is a társadalom részei, mondja Kovách Imre szociológus. Interjú.

Balla Györgyi Balla Györgyi


Orbán úgy indította a NER-t, hogy az ellenzék is a nemzet része. Azóta kitagadták őket
 

Orbán úgy indította a NER-t, hogy az ellenzék is a nemzet része. Azóta kitagadták őket

Tíz évvel ezelőtt ismertette a kormányfő a programját a Parlamentben, ami a Nemzeti Együttműködés Rendszerének és a mögöttünk lévő évtizednek az egyik legtartalmasabb beszéde. A munka, a család és a rend már akkor központi szerepet töltöttek be gondolkodásában, tíz éve pedig még úgy fogalmazott, sokszínű Magyarországot szeretne, ahol az ellenzék is a nemzeti egység része. Ezekből azonban mára nem sok maradt. Átláthatóságot ígért Orbán, de azóta az EU legkorruptabbjai közé kerültünk.

T. R. T. R.


A NER igazi sikertörténete: a magyar korrupció reformja
 

A NER igazi sikertörténete: a magyar korrupció reformja

Kevés ügyben tudott a Fidesz olyan alapos, hatékony, igazi újdonságokat hozó reformer lenni, mint a magyar korrupció átalakításában. A NER tíz évét összegző sorozatunk mostani részében az előző évtized korrupcióval foglalkozó kutatásait mutatjuk be: ha ezeket egymás mellé rakjuk, látjuk, hogyan épült teljesen új alapokra a rendszer.